Augusztus 1-jétől több mint 25 ezer hektár állami tulajdonú földre vonatkozó haszonbérleti pályázatot írnak ki a nemzeti parki igazgatóságok - jelentett be Nagy István agrárminiszter a tárca keddi közleménye szerint.
Az öntözhető területek nagyságát százezer hektárral kívánja növelni 2024-ig az agrártárca - mondta az Agrárminisztérium közigazgatási államtitkára Debrecenben, a Tiszta víz 2020 című japán-magyar regionális agrárkonferencián hétfőn.
Magyarország gazdag földtani örökségével, geológiai csodáival is megismerkedhetnek azok, akik felkeresik hazánk nemzeti parkjait.
Évente mintegy 50 zöld civil szervezet kaphat támogatást az Agrárminisztérium (AM) Zöld forrás pályázata keretében, a tárca erre a feladatra az idén is 70 millió forintot különít el, amelyet pályázati úton ítél oda.
Meghosszabbította az öntözésfejlesztési pályázatok beadási határidejét az Agrárminisztérium.
A Termőföldtől az asztalig stratégiát úgy kell megvalósítani, hogy az ne veszélyeztesse az európai gazdák versenyképességét - közölte Nagy István agrárminiszter az Európai Bizottság egészségügyért és élelmiszer-biztonságért felelős tagjának írt válaszlevelében.
A koronavírus-járvány által előidézett rendkívüli körülmények közepette is eredményesen zárult a mezőgazdasági termelők 2020. évi egységes kérelmeinek szankciómentes beadására május 15-ig rendelkezésre álló időszak - közölte az Agrárminisztérium (AM) az MTI-vel kedden.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) és az Agrárminisztérium (AM) csütörtökön egyeztetést folyatott a legjelentősebb magyar kereskedelmi láncok vezetőivel, megköszönve a veszélyhelyzet idején is dolgozó munkatársak helytállását - közölte az ITM pénteken az MTI-vel.
A jelenlegi válsághelyzetben minden eddiginél jobban igazolódik a mezőgazdaság és az arra épülő élelmiszeripar stratégiai jelentősége.
A klímaváltozás elleni küzdelem kulcsa nemcsak a fásítás, hanem a meglévő erdőterületek megőrzése és minőségi fenntartása.
Az Agrárminisztérium a Vidékfejlesztési program keretében kétmilliárd forintos keretösszeggel hirdetett pályázati felhívást.
Az Agrárminisztérium (AM) a korábbi évekhez hasonlóan, idén is vissza nem térítendő támogatást nyújt a szőlőültetvények megvédéséhez, a támogatási program éves keretösszege 240 millió forint - közölte az agrártárca csütörtökön az MTI-vel.
